551002 Panzió szolgáltatás

ÖVTJ'19 BEJELENTÉSKÖTELES


Ebbe a tételbe tartozik:
- a panzió szolgáltatás
Panzió: az a kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített szálláshelytípus, ahol az e célra
hasznosított szobák száma legalább hat, de legfeljebb tíz, az ágyak száma legalább tizenegy, de legfeljebb
húsz (lásd lábjegyzet)
Lábjegyzet: 239/2009. (X.20.) Korm. rendelet
Nem ebbe a tételbe tartozik:
- az üdülőbérleti jogos (időmegosztásos, time share) rendszerben nyújtott szálláshely-szolgáltatás az állandó
lakóhelyüktől eltérő helyen tartózkodó látogatók számára, lásd: 552003
- a ház, illetve bútorozott vagy bútorozatlan lakások vagy apartmanok bérbeadása tartós használatra,
jellegzetesen havi vagy éves időtartamra, lásd: 68 ágazat

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Az Önnálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzéke (azaz az ÖVTJ) egy, a Központi Statisztikai Hivatal által készített adatbázis, mely az egyéni vállalkozók által végezhető tevékenységeket tartalmazza strukturált formában. A kód 6 számjegyből áll, az első 4 azt a TEÁOR kódot jelöli, amelybe az adott tevékenység tartozik, az utolsó kettő pedig a tevékenység azonosítója ezen csoporton belül.
Bár mindent megteszünk, hogy az oldalon szereplő információk 100%-ig pontosak és megbízhatóak legyenek, hibák, pontatlanságok előfordulhatnak. Az oldal üzemeltetői az ezekből fakadó bármilyen jellegű károkért felelősséget nem vállalnak.