O KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM; KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS


Ez a nemzetgazdasági ág azokat a kormányzati, államháztartási típusú tevékenységeket foglalja magában, amelyeket rendszerint a közigazgatás hajt végre. Magában foglalja a törvényhozást, a jogszabályok jogi értelmezését és szabályoknak való megfelelősségét, valamint az azokon alapuló programok igazgatását, jogalkotást, adóztatást, honvédelmet, közrendet és közbiztonságot, bevándorlást, külügyeket és a kormányzati programok igazgatását.

A jogi vagy intézményi státuszból önmagában nem feltétlenül következik, hogy az adott tevékenység ebbe a nemzetgazdasági ágba tartozik, hanem azt a tevékenység előzőekben részletezett sajátosságai határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a TEÁOR-ban máshova sorolt tevékenységek nem tartoznak ebbe a nemzetgazdasági ágba, még akkor sem, ha államháztartási szervezet végzi azokat. Például az iskolarendszer igazgatása (szabályozás, ellenőrzés, tananyag) ebbe a nemzetgazdasági ágba tartozik, de önmagában az oktatás nem, lásd: a P (Oktatás) nemzetgazdasági ágat, a börtön- vagy katonai kórház pedig az egészségügybe tartozik, lásd: Q (Humánegészségügyi, szociális ellátás) nemzetgazdasági ág. Ugyanakkor egyes, ebben a nemzetgazdasági ágban meghatározott tevékenységeket nem államháztartási szervezetek is végezhetnek.

Ebbe a nemzetgazdasági ágba tartozik még:
- a kötelező társadalombiztosítás

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal


A O nemzetgazdasági ágazat alá tartozó ágazat(ok):

    84 Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás
Bár mindent megteszünk, hogy az oldalon szereplő információk 100%-ig pontosak és megbízhatóak legyenek, hibák, pontatlanságok előfordulhatnak. Az oldal üzemeltetői az ezekből fakadó bármilyen jellegű károkért felelősséget nem vállalnak.