552003 Üdülőháztelep szolgáltatás

ÖVTJ'19 BEJELENTÉSKÖTELES


Ebbe a tételbe tartozik:
- az üdülőháztelep szolgáltatás
Üdülőháztelep: az a kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából, közművesített területen létesített
szálláshelytípus, amelyben a vendégek részére a szállást különálló épületben vagy önálló bejárattal
rendelkező épületrészben (üdülőegységben) nyújtják, amennyiben az e célra hasznosított szálláshelyek
száma eléri a hármat, függetlenül a szobák vagy ágyak számától (lásd lábjegyzet)
Lábjegyzet: 239/2009. (X.20.) Korm. rendelet
Nem ebbe a tételbe tartozik:
- az üdülőbérleti jogos (időmegosztásos, time share) rendszerben nyújtott szálláshelyszolgáltatás az állandó
lakóhelyüktől eltérő helyen tartozkodó látogatók számára, lásd: 552006

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Az Önnálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzéke (azaz az ÖVTJ) egy, a Központi Statisztikai Hivatal által készített adatbázis, mely az egyéni vállalkozók által végezhető tevékenységeket tartalmazza strukturált formában. A kód 6 számjegyből áll, az első 4 azt a TEÁOR kódot jelöli, amelybe az adott tevékenység tartozik, az utolsó kettő pedig a tevékenység azonosítója ezen csoporton belül.
Bár mindent megteszünk, hogy az oldalon szereplő információk 100%-ig pontosak és megbízhatóak legyenek, hibák, pontatlanságok előfordulhatnak. Az oldal üzemeltetői az ezekből fakadó bármilyen jellegű károkért felelősséget nem vállalnak.