881003 Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás

ÖVTJ'19 ENGEDÉLYKÖTELES


Ebbe a tételbe tartozik:
- a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetű, intézmény- és
szolgáltatáshiányos településeken, az aprófalvakban és tanyás térségekben az ott élők esélyegyenlőségét
biztosítsák, és a fenti hiányosságokat pótolandó a szolgáltatásokhoz való hozzáférést lehetővé tegyék; a
szolgáltatás segítségével az ellátást igénylő emberek számára lehetőség nyílik arra, hogy mindennapjaikat a
települési hátrányok ellenére megszokott lakókörnyezetükben, saját otthonukban töltsék; s fizikai állapotuk,
családi helyzetük megváltozása esetén is minél később vagy egyáltalán ne szoruljanak intézményi, szakosított
ellátásra

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Az Önnálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzéke (azaz az ÖVTJ) egy, a Központi Statisztikai Hivatal által készített adatbázis, mely az egyéni vállalkozók által végezhető tevékenységeket tartalmazza strukturált formában. A kód 6 számjegyből áll, az első 4 azt a TEÁOR kódot jelöli, amelybe az adott tevékenység tartozik, az utolsó kettő pedig a tevékenység azonosítója ezen csoporton belül.
Bár mindent megteszünk, hogy az oldalon szereplő információk 100%-ig pontosak és megbízhatóak legyenek, hibák, pontatlanságok előfordulhatnak. Az oldal üzemeltetői az ezekből fakadó bármilyen jellegű károkért felelősséget nem vállalnak.